Véget ért az E.ON EnergiaKaland pályázata

2014. november 21.

Csaknem 400 pályamű érkezett be az ország minden tájáról az E.ON Csoport EnergiaKaland elnevezésű kreatív pályázatára, amelyen a résztvevőknek energia témakörben kellett alkotniuk. A pályázat tanulsága szerint a fiatalok különösen kreatívan gondolkodnak az energiáról, a legtöbb pályamű az ovis és az alsó tagozatos korosztálytól érkezett.

A vállalat idén négy témakörben és korcsoportban hívta kalandra pályázóit szeptember közepén az energia birodalmába. Az óvodás korosztálytól arra voltak kíváncsiak, mit jelent számukra az energia, az alsó tagozatos kisiskolásokat arra kérték, alkossanak az energiatakarékosság jegyében, a felső tagozatosok energiamesékkel nevezhettek, míg a 9-12. évfolyamos közép- vagy szakiskolások „Spórolj az energiával, spórolj az energiaszámládon!” témában küldhettek be fotókat, kisfilmeket. Összességében a pályázóknak sikerült egyértelműen bemutatni, hogyan szövi át életünket az energia, hogyan jelenik meg életünk minden területén a művészettől a munkahelyeken át a legbelsőbb személyes világunkig.

Varga Attila, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos főmunkatársa, az EnergiaKaland szakértője elmondta: „A beérkezett pályaművek igazolták, hogy a program legfontosabb üzenetei – úgymint energiatakarékosság, megújuló energiaforrások – célba érnek a felhasználók körében. A díjazott alkotások azt is megmutatták, hogy a programot elmélyülten, kreatívan alkalmazó diákok és pedagógusok az energia fogalmával kapcsolatban olyan alkotó gondolkodásra képesek, mely messze túlmutat az EnergiaKalandban részletesen bemutatott üzeneteken.”

Szekeres Nóra zsűritagként vett részt a pályázatok elbírálásában. Háromgyermekes édesanyaként számára a legmeglepőbb az volt, hogy már az óvodás korú pályázók is túlléptek a sablonos megoldásokon. „Amikor belecsöppentem az EnergiaKalandba, nem számítottam rá, hogy ennyire összetett és érett megoldásokkal találkozom. Különösen a legfiatalabbak esetében lepett meg ez a nem várt komplexitás. Személyes kedvencem az a csoport volt, ahol a gyerekek természetes anyagok felhasználásával hoztak létre egy esztétikus lakóházmodellt, melyben integráltan bemutatták az összes energiatudatos építési megoldást.”

„Az EnergiaKaland és a kreatív pályázat is sokkal kevésbé a versenyről, mint inkább az alkotás és a játszva tanulás élményéről szól. Az E.ON Hungáriánál azt valljuk, hogy a jövő generációját mindig érdemes támogatni. Ennek tudatában valósítottuk meg ezt a pályázatot is, amelynek elsődleges célja az volt, hogy segítséget nyújtsunk a fiataloknak az energiával való hatékony gazdálkodás megtanulásához. Az értékelés közben pedig mi is legalább annyit tanulhatunk a gyerekektől, mint ők tőlünk.” – mondta el Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese a díjátadón.

A 3-6 évesek (óvodás) korcsoport nyertesei:

  1. 1. díj: Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda, Süni csoport (Mezőkeresztes)
    Pályázat címe: Mini Ökoház
  2. 2. díj: Mesevár óvoda, Ficánka csoport (Gyömrő)
    Pályázat címe: A mi házunk
  3. 3. díj: Kincses Óvoda, Ametiszt csoport (Érd)
    Pályázat címe: Kisemberek nagy álmokkal

Az alsós iskolás korcsoport nyertesei:

  1. 1. díj: Csabai Glenda, 4. osztály, Kisnánai Szent Imre Általános Iskola, Kisnána
    Pályázat címe: Mi van a konnektor mögött?
  2. 2. díj: Őze Virág, 3. osztály, Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
    Pályázat címe: Sok okos lépés: nap, szél, föld, természet energiája, bioház, apró takarékosság

    Őze Csanád, 1. osztály, Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
    Pályázat címe: Biodízel gyártás
  3. 3. díj: Lizák Máté Zoltán, 2. osztály, Szentgyörgyi Albert Általános Iskola, Budapest
    Pályázat címe: Energiatudatosság
  4. Különdíj: Kisvárdai Tamás, 2. osztály, Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
    Pályázat címe: Ezek az én energiaforrásaim!

A felsős iskolás korcsoport nyertesei:

  1. 1. díj: Kötél Tamás, 6. osztály, Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Nagyvázsony
    Pályázat címe: Mesteri töltődés
  2. 2. díj: Hécz Hanna, 5. osztály, Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Győr
    Pályázat címe: Mérő Benő
  3. 3. díj: Krizsán Barnabás, 7. osztály, Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
    Pályázat címe: Részlet egy detektív naplójából

A 14-18 éves (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola) korcsoport nyertesei:

  1. 1. díj: Pietrowski Bálint, 12. osztály, Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola, Győr
    Pályázat címe: Spórolj az energiával, spórolj az energiaszámládon!
  2. 2. díj: Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium, 9. évfolyam (Csendes Dalma, Hurubán Krisztina, Torma Zita, Pászti Laura, Haaz Anita), Székesfehérvár
    Pályázat címe: Energia-őrjárat
  3. 3. díj: Lukács Ádám, 10. osztály, Kökönyösi Szakközépiskola, Komló
    Pályázat címe: Gondolkodj Globálisan és tegyél lokálisan!

A legjobb pályázatok készítőit az E.ON nagyértékű ajándékokkal, könyvutalványokkal, illetve környezettudatos eszközökkel és játékokkal díjazta. A pályázatban segítséget nyújtottak az EnergiaKaland oktatási program anyagai.