Hírek

  • !!!EREDMÉNYHIRDETÉS!!!

    Az "Irány a szabadba! nyereményjátékunk nagyon sikeres volt, hiszen közel 150 pályázat érkezett rá. Ezúton köszönjük mindenki fotóját, úgy láttuk nagyon jól telt az őszi szünet.

  • EnergiaKaland az Országos Játéknap keretében

    Szeptember végén szervezték meg a III. "Játsszunk Mindannyian!" Országos Játéknapot, ahol önkéntes óraadónk Bátorfiné Jeles Anna játszott egész nap, a lelkes játékosaink segítségével az EnergiaKuckó modulunk társasjátékával. Annával folyamatos a kapcsolatunk, hiszen ő az egyik EnergiaKaland szakértőnk, akit most arra kértek fel, hogy a nap folyamán mutassa be a programunkat az érdeklődőknek. A játéknap célja, hogy a helyi településeken az ingyenes közös játék segít a párbeszéd kialakításában, a gyerekek egymásközti és a körülöttük élő felnőttek (szülők, pedagógusok, nevelők, szomszédok, helyi lakosok) kapcsolatépítésében, a jó hangulatú közösen átélt élmények hatásában, egymás erősítésében.

  • Miért nem lehet elég korán kezdeni?

    Legkisebbeknek szóló EnergiaKuckó programunkkal ezúttal a 15. kerületi Páskom Óvodában jártunk, ahol játékos formában ismerkedhettek meg a gyermekek az energia világával.

  • Eredményhirdetés!

    Köszönjük a jelentkezéseket a korábban meghirdetett digitális világ előadásokra. Kisorsoltuk a két nyertes osztályt, akiknek lesz lehetőségük közelebbről megismerkedni a digitális világ témakörével:

    • Szolnoki Kőrösi Csoma Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3.b osztálya
    • Nagykanizsai Piarista Általános Iskola 4.a osztálya

    Köszönjük még egyszer a jelentkezéseket!
    E.ON EnergiaKaland Csapata

  • Pedagógusok jelentkezését várjuk!

    Hogyan lehetnek biztonságban a gyerekek az interneten? Mit rejt a digitális reklám amivel találkoznak, mit jelent a személyes adatok gyűjtése, a hirdetések célzott világa? Milyen negatív hatások érhetik a gyerekeket ezen a csatornán keresztül?

  • „Kalandos nyár - energia, amely feltölt” – EnergiaKaland fotópályázat eredményhirdetés

    Az E.ON Csoport „Kalandos nyár - energia, amely feltölt” témakörben fotópályázatot írt ki, 18. életévet betöltött magánszemélyek számára. A pályázat 2017. július 17-től augusztus 17-ig tartott.

    Olyan fotókat vártunk, amelyeken szülő, gyermek, kisebb társaság, közösség, család nyári élményét, örömteli, inspiráló pillanatait ragadja meg, melyek energiával töltik meg a napjaikat, a nyarat.

  • 2017-es pályázat

    Az E.ON Csoport „Kalandos nyár - energia, amely feltölt” témakörben fotópályázatot ír ki. Olyan fotókat várunk, amelyeken szülő, gyermek, kisebb társaság, közösség, család nyári élményét ragadja meg, melyek azt sugallják, hogy „Kalandos nyár - energia, amely feltölt.”

  • 2015-ös pályázat

    2015. évi pályázatunkra több mint 500 pályamunka érkezett.

  • 2014-es pályázat

    2014. évi pályázatunkra csaknem 400 pályamunka érkezett.

  • Elindult az EnergiaKuckó

    Az EnergiaKaland oktatási programunk 5. modulját, az új, óvodásoknak szóló EnergiaKuckó fejezetet 2012. április 12-én, szakértők, óvodapedagógusok, és nagycsoportos óvodások segítségével mutattuk be az érdeklődők számára. A 2008-óta, működő, energiatudatosságot építő, energiahatékonyságot elősegítő programunk sikere adta az ötletet, hogy kidolgozzuk az óvodásoknak szóló fejezetet is.  Ez az alapozó modul, hiánypótlásként született, egyedülálló, az EnergiaKalandhoz igazított, de teljes mértékben a magyar óvodákra, 5-7 éveseknek, a helyi óvodai hagyományokra építve íródott.

  • Pedagógus pályázat

    Lezárult az EnergiaKaland pedagógusoknak kiírt módszertani pályázata.

#irányaszabadba!

Játssz velünk az őszi szünetben a két héten át tartó vállalássorozatunk keretében, amelyhez bárki csatlakozhat emailben. Az „Irány a szabadba!” című játékkal a fenntarthatóság és az energiatudatosság fontosságára szeretnénk felhívni a gyerekek és szüleik figyelmét, ezért olyan kihívásokat választottunk, amellyel a kicsiket megmozgathatjuk és bemutatjuk nekik, hogy milyen jó dolgokat találnak kint a természetben.

4 apró lépés a környezettudatosság jegyében

Vegyél részt a kihívásunkban, hogy megnyerhesd az értékes 3 db EnergiaKaland ajándékcsomagunk egyikét!

1.csomag: 1 db Tablet, 1 db Digitális fényképezőgép memóriakártyával és hozzávaló tokkal, EnergiaKaland ajándékok és egy 10.000 Ft értékű ajándékutalvány a fővárosi állatkertbe.

2.csomag: 1 db Tablet, EnergiaKaland ajándékok és egy 10.000 Ft értékű ajándékutalvány a fővárosi állatkertbe.

3.csomag: 1 db Digitális fényképezőgép memóriakártyával és hozzávaló tokkal, EnergiaKaland ajándékok és egy 10.000 Ft értékű ajándékutalvány a fővárosi állatkertbe.

Tedd érdekesebbé az őszi szünetet és játssz velünk 2018. október 26. és november 6. között.

Csatlakozz Te is a kihíváshoz!

Az alábbi 4 vállalás közül válassz ki legalább egyet.

Készíts egy képet az általad tett vállalásról (szelfit vagy bármely, a témát egyértelműen bemutató fotót beküldhetsz).

Küldd el nekünk emailben az energiakaland@eon.hu email címre, az alábbi tárgy megnevezéssel: #irányaszabadba!

Egy pályázó egy fotóval vehet részt a nyereményjátékban!

Az alábbi 4-ből válassz 1 vállalást!

  • Készíts falevélből műalkotást

Gyűjts össze a kertből színes faleveleket és készíts abból egy képet.

  • Gesztenyebábu

Gyűjts vadgesztenyét és készíts belőle vidám figurákat.

  • Halloweeni hangulat

Fogj egy régi használt befőttesüveget és készíts belőle világító lámpást.

  • Ültessetek fát vagy növényeket

Ültess szüleid segítségével fát vagy növényeket, közben pedig élvezzétek ki az őszi időjárást a szabadban.

Amennyiben szeretnéd oszd meg a fotód instagramon is az #irányaszabadba! hashtaggel, hogy mások is láthassák milyen ügyesen teljesítetted a kihívást.

Az „irányaszabadba!" nyereményjáték részvételi szabályzatát itt találjátok.

v

Pályázati munkák