Díjazottak
Az E.ON Vállalatok csoportja az Energia Kaland program részeként 2008. év végén „Energiahatékonyság a mindennapokban” címmel kreatív pályázatot hirdetett, amelyre három kategóriában pályázhattak a 6-18 év közötti diákok. A január 31-én lezárult pályázatra 74 pályamű érkezett, melyeket energetikai szakemberekből és művészekből álló szakmai zsűri értékelt. Az ünnepélyes díjátadóra március 13-án a budapesti Millenárison került sor.
A dráma kategória díjazottjainak Ónodi Eszter színművésznő, film kategóriában Tímár Andor filmrendező adta át a díjakat. A makett kategória legjobbjainak Vető Péter ipari formatervező nyújtotta át az elismeréseket.
Az ünnepélyes díjátadó mellett a pályázó iskolák diákjai a nap folyamán változatos workshopokon, interaktív előadásokon, érdekes kísérleteken és játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg az energia hasznosításával, tudatos felhasználásával, környezet-védelemmel és a fenntartható fejlődéssel. A március 15-i nemzeti ünnep tiszteletére a diákkonferencián a tanulók egy 1848-as, korabeli energetikát bemutató kiállítást is megtekinthettek.
Az I. helyezett diákok nyári táborozást, a II-III. helyezettek értékes könyvutalványt kaptak, de a felkészítő iskolákat is megjutalmazták. Az első helyezett diákcsoport oktatási intézménye az energiafogyasztást online módon nyomon követő Energy Direct rendszert kapott.
A nyerteseknek ezúton is gratulálunk!

